banner.jpg
Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület

A dalmatamentés.hu még gyermek cipőben jár. Szándékunkban áll felépíteni egy olyan csapatot, akik aktívan képesek fellépni az árván maradt, éhező, vagy rossz körülmények között élő Dalmata kutyusok érdekében. Ehhez sok mindenre van szükség, de legfőképpen őszinte, lelkes segítőkre. Várjuk hát mindazok jelentkezését, akik segítséget nyújtanak a Dalmata Mentés céljainak megvalósításában.

Kikre számítunk?
Örökbefogadókra, akik tudnák vállalni egy vagy több Dalmata kutyus szerető, gondoskodó nevelését. (Akkor is várjuk a jelentkezőket, ha esetleg minden Dalmata már otthonra talált, hiszen így, amint otthontalanná válik egy kutyus, vagy fény derül rossz körülményeire, máris tudjuk riasztani Rá váró gazdiját.)
Ideiglenes befogadókra, akiknél a kutyusok biztonságban, otthon érezhetik magukat mindaddig, míg megérkezik értük az álomgazdi.
Támogatókra, akiknek módjukban áll hozzájárulni tevékenységünkhöz, valamint a nélkülöző kutyusok ellátásához. Ez többféleképpen lehetséges: nagyon örülünk kutyatápnak, egy-egy meleg pokrócnak, nyakörvnek, póráznak, vagy egyéb felszerelésnek is.
És persze mindazon lelkes kutyabarátokra, akiknek bármiféle ötletük, pozitív, építő véleményük van!


A Dalmata Mentés Csapata

telefon: +36303457051
e-mail: info@dalmatamentes.hu


weboldal

 

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a