banner.jpg

Petit Basset Griffon Vendéen

A fajta Franciaországból származik Vendéen vidékéről, mint azt a neve is mutatja és elsősorban apróvad vadászatra tenyésztették ki. Kezdetben nem tettek különbséget a nagy (grand) és a kicsi (petit) méret között,  de később az 1800-as évek végén a Dezamy családnak köszönhetően megszületett a fajtaleírás, amiben már elkülönítették a két fajtát. 

Jó természetű kedves kinézetű kiskutyáról van szó, aki azonnal bárkit levesz a lábáról csupán a megjelenésével, de nem szabad elfelejteni, hogy alapvetően egy vadászkutyával van dolgunk, ami azt is jelenti, hogy következetes nevelés nélkül könnyen átveheti a falkavezér szerepet és makacsságánál fogva nehezen irányíthatóvá válhat. Könnyen boldogul a nehéz terepen is és képes egész nap fáradhatatlanul hajtani a vadat.

Hazánkban jellemzően kedvtelésből tartják ezt a különleges, mozgékony mindig éber fajtát. Alapvetően egy kiegyensúlyozott fajtáról van szó, gyerekekkel és más háziállattal is jól kijön.

Méret M
Viselkedés Okos, agyafúrt, Csendes, nyugger csahos
Gondozás A szőrzet gondozást igényel
Életstílus Aktív
Lakóhely Kertes ház, Lakás
Háztartás Család gyerekkel, Család gyerek nélkül, Egyedülálló, Idős

Vadászkutyákra jellemzően nem válogatós, ezért tápot és házilag készített kutyaeledelt is adhatunk neki, de ügyelni kell a munkakutyáknál a megfelelő mennyiségű fehérje bevitelére.

Bundáját érdemes hetente többször átkefélni, hogy a séták során esetlegesen összeszedett bogáncsot kiszedjük és a szőrét tisztán tartsuk. Ezen kívül évente legalább két alkalommal kell trimmelni. Ügyelni kell a fülek és a hallójáratok tisztántartására, mert máskülönben begyulladhat.

 

Következetes neveléssel szép eredményeket érhetünk el apportírozásban és jól alkalmazhatók apróvad vadászatokon is.

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a