banner.jpg
Van remény a póráztalanságra?

Van remény a póráztalanságra?

Civil kezdeményezés indult azért, hogy aki bizonyíthatóan képes ellenőrzése alatt tartani a kutyáját, az a közparkokban póráz nélkül is sétáltathassa ebét.

Újfajta városi kutyás vizsgára lenne alkalma az ebeknek és gazdáiknak kutyabarátok elképzelése szerint, ahol a tulajdonos bemutathatná, hogy póráz nélkül is kézben tudja tartani az állatát. Az a kutya, amelyik az engedelmességet tesztelő próbát sikerrel venné, oklevelet kapna, gazdája pedig szabadon engedhetné sétáltatáskor. Ha azonban az állat nem teszi le a városi vizsgát, büntetendő lenne póráz nélkül közlekedni vele.

 

 

A szabálysértési törvénymódosítás tervezetéből korábban kikerült az, hogy szabálysértéssé minősítsék a belterület közterületén való póráz nélküli kutyasétáltatást. Az önkormányzatok azonban helyi rendelet alapján még büntethetnek.

A kutyás vizsga egyik kezdeményezője, Korom Gábor, aki egyúttal a tükör módszernek nevezett kutyaképző eljárás kidolgozója azt mondta, nemcsak megtehetik, hanem meg is teszik a települések, és ennek lehetősége nem is mindig függ helyi rendeletektől.  A kutyás szakember a Napközben hétfői adásában úgy fogalmazott, jogi anomália jellemzi a mostani helyzet. Bizonyos értelemben a közterület-felügyelők, illetve a hatóságok jóindulatára van bízva, hogy megbüntetik-e a kutyasétáltatót vagy sem.  

Korom Gábor szerint fontos tudni, hogy a városi kutyatartók a parkban jellemzően elengedik ebüket, tehát nem az utakon, tömegközlekedési járműveken. Hangsúlyozta, azon tudatos, az állatukért felelősséget vállalni tudó gazdák számára, akik képesek a kutyájukat kontrollálni, szeretnék azt biztosítani, hogy ne kelljen nap mint nap jogsértő magatartást elkövetniük.

A póráz használatának megvan a helye, ugyanakkor egy felelős kutyatartónak igénye van arra, hogy sétáltatás közben ne fűzze magához négylábúját. A civil kezdeményezés célja, hogy azok a tudatos kutyatartók, akik képesek ellenőrzés alatt tartani az ebüket, ne legyenek azok miatt korlátozva, akik sajnos nem képesek erre – fogalmazott.

Korom Gábor hangsúlyozta, a vizsga részletei kidolgozás alatt állnak, a lényege az lenne, hogy a gazda tudatosságát, illetve a kutya irányíthatóságát mérje, a díja pedig "a háztartásokat nem megterhelő" mértékű lenne. Egy hasonló vizsga mai ára nagyjából kétezer forint – tette hozzá.

 

(Forrás: hirado.hu)

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a