banner.jpg
Öreg Sam Sörkert

Öreg Sam Sörkert

Valamelyik nagyágyú, Zeusz vagy Poszeidon, de az is lehet, hogy a nagy Dionüszosz oldalán mulatott aznap a fiatal Sam. Rég volt ez már, Jézus, az Internet és mindenféle gyanús időszámítás előtt.

Túlzással sem állíthatjuk, hogy Sam közéjük tartozott - mármint az istenek közé -, dehogy! Az ifjú Sam volt a csapos! A mennyország-mixer, az istenek pincére!

Aznap rendben lezavart egy állófogadást- Pallasz Athéné bulija volt-, aztán szépen összepakolt, majd elköszönt isteni vendégeitől.

„Valami emberibb helyre vágyom, a sajátjaim közé”- mondta egyszer Sam, s a főnökök megértették.

Dionüszosz búcsúzásként így szólt hozzá: „Bárhol is versz tanyát, ifjú barátom, fogadódban sohasem fogyjon ki a bor, és mindig folyjék ser a csapból vendégeid örömére!”

Sam búcsúzott és indult. Öt világrész száz országán keresztül vándorolt, kereste az alkalmas helyet fogadójának. Keresztül Rómán, alkalmi standot nyitott Müron olimpiáján, nézett placcot Wormsnál a pápai zsinatkor, és látta lefőni az első hordó ír feketesört is, de a tökéletes helyet nem találta.

Pát hónappal ezelőtt- megunva az évezredes vándorlást- döntött: végleg letelepedik. Ha kérdezik tőle, miért pont ezen a helyen és miért éppen most, Sam csak mosolyog. Tudjátok, hallottam már sok jót Savaria földjéről, no meg aztán:

Öregszem, Barátaim, öregszem!

9700 Szombathely Gagarin u. 14.
telefon: +36 94 506 855, +36 30 575 8437
e-mail: info@oregsam.hu

weboldal

 

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a