banner.jpg
In memoriam Paul Walker

In memoriam Paul Walker

Egy sajnálatos hírtől zeng a sajtó már második napja, mert Paul Walker, aki főleg a Halálos iramban című film sorozatának Brian O'Connor-jaként vált igazán ismertté, december 1-én, 40 éves korában egy feltehetően halálos iramban vezetett piros Porsche Valencia anyósülésén lelte halálát barátjával együtt, valahol Los Angeles mellett. A halálhírt Paul hivatalos facebook oldala is megerősítette. Sajnos L

Paul éppen a 7. Halálos iramban filmen dolgozott Vin Diesel és Michelle Rodriguez oldalán, amivel kapcsolatban kérdés, hogy hogyan is fogják így bemutatni az új részt, de ez legyen a pr-osok fejfájása.

Aki végigkísérte filmes munkáját az esetleg tudja, hogy már 2 éves korában elindult a pályán, amikor is egy Pampers reklám főszereplője volt és aztán sok tv-s reklámból köszönt még vissza, mint pl. a 80-as években vetített Coca-Cola reklám.

Viszont nagy kutyásként egy filmet jegyzek tőle  igazán, ami nem más, mint a Kutyahideg című nagysikerű, amiben nem tudom, hogy a négy avagy a kétlábú szereplők nyújtottak nagyobb teljesítményt, de összességében egy nagyon jó családi múví a vasárnapi töltöttkáposzta levezető fogásaként.

Aki esetleg nem látta a filmet, annak ajánlom figyelmébe, mert nagyon tanulságos, és ITT megnézheti!

Ügynökségi zóna

Hirdetés

Heti tipp

Ajánló

© 2024 - CityDogs Készítette a