Hamarosan bemutatják a Vidékfejlesztési Minisztériumnak a városi kutyák és gazdáik számára kidolgozott vizsgát, amely azt segítene eldönteni: melyik párost lehet felmenteni a kötelező póráz alól. A vizsgát hónapok óta csiszolgatják kutyákkal foglalkozó szakemberek, az ELTE Etológiai tanszéke is besegít. Ha a terv megtetszik a minisztériumnak, a nyugodt, megbízható, szófogadó ebeket anélkül vihetnék majd a gazdáik sétálni póráz nélkül, hogy pénzbírságtól kellene tartaniuk. 

Lassan a végéhez közeledik annak a kutyavizsgának a tesztelése, amely a kidolgozói szerint a kutyás és a kutya nélküli városlakók szempontjából is megnyugtatóan lezárná a kötelező pórázról szóló vitát. Az ügy márciusban lett beszédtéma, amikor a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozott egy módosítási tervezetet a szabálysértési törvényhez. A tervezet egyik újítása az volt, hogy egyszerűen szabálysértéssé minősítette volna a póráz nélküli városi kutyasétáltatást és azt is, ha valaki nem bír a kutyájával.

A hatályos szabálysértési törvény is foglalkozik a kutyákkal, de messze nem ilyen szigorú. Aszerint csak az számít szabálysértésnek, ha valaki a kutyát belterületen felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja. Egy alacsonyabb szintű jogszabályban, a kedvtelésből tartott állak tartásáról szóló kormányrendeletben van szó csak a pórázról.

Egy rendelet betartását sokkal nehezebb számon kérni, megszegését nehezebb szankcionálni, mint a szabálysértési törvényét. Ezért lett volna tétje annak, ha a kormányrendeletre visszautaló szabály bekerül a szabálysértési törvénybe, és így az is kimondja, hogy
"belterület közterületén – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni",

és
"közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes".

A Belügyminisztérium márciusban túl sok időt nem hagyott a társadalmi vitára, a tervezetet egy keddi napon tették ki a kormányzati portálra, és pénteket jelölték meg a véleményezés végső határidejeként. A kutyásoknak sikerült időben reagálniuk. Nyílt levélben fordult a törvényalkotóhoz Korom Gábor, a Tükör-Módszer és a magyarországi Tükör Kutyaiskolák közösségének megalapítója.

Arról írt, hogy szerintük a szigorítási terv "tüneti kezelés", "legnagyobb hibája, hogy betarthatatlan, illetve ha mégis mindenki betartaná, a helyzet sokkal rosszabb lenne, mint jelenleg". A kutyás szakember szerint a pórázt az emberek saját hiányosságaik pótlására használják, és bár bizonyos helyzetekben kétségtelenül szükség van rá, többször ártalmas, mint hasznos. "Sajnos a pórázt a legtöbb kritikus helyzetben úgy kell látnunk, mint a felajzott íjat, éppen a póráz az, ami agresszióviselkedésbe kényszeríti a kutyát, és – talán ez a legfontosabb – használatával a gazdát mentjük fel alapvető feladatai, kötelességei alól" – áll a nyílt levélben.

Megérte megírni a levelet: a minisztériumot meggyőzte, a póráz nélküli kutyasétáltatásról szóló rész kikerült a szabálysértési törvénymódosítás tervezetéből. A Belügyminisztérium néhány hónappal később éppen ezt az esetet hozta fel pozitív példaként, amikor a társadalmi egyeztetés hasznáról írtunk.

A póráz nélküli városi kutyasétáltatók mégsem nyugodhatnak meg teljesen: így is pénzbüntetés fenyegeti őket sok helyen. Több önkormányzat bevezette ugyanis a tilalmat saját hatáskörében.

Korom már a márciusi nyílt levélben arról írt, hogy a hosszútávú, a probléma gyökerét kezelő megoldás az lenne, ha a gazdák között egy szakmai vizsgarendszer alapján differenciálnának, és a kritériumok teljesítéséhez jogokat rendelne a törvény. Az ötlet lényege az volt, hogy a tudatos kutyatartók ne legyenek büntetve mások hiányosságai miatt. Legyen egy Városi Kutya Vizsga, amin a gazda bebizonyíthatná: képes arra, hogy póráz nélkül is kézben tartsa a kutyáját.

A pórázügyben lezajlott társadalmi vitában Koromék szerint „aktív párbeszéd alakult ki az ebtartás előírásait gondozó Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársaival, akik nyitottsággal fogadták” az elképzeléseiket. A minisztériumnak az utóbbi években több, a felelős állattartás irányába mutató lépése volt, például a kötelező chipeztetés és az, hogy egyes kutyákat már nem minősítenek fajta alapján automatikusan veszélyesnek. A kutyasétáltatásra vonatkozó szabályok szakmai alapú felülvizsgálata illene ebbe a sorba. Ugyanakkor rengeteg kérdést kell még tisztázni, mielőtt jogszabály-módosítással be lehetne vezetni a kutyavizsgát.

A tükör-módszeresek már a pórázvita előtt elkezdték kidolgozni a Városi Kutya Vizsgát, de ekkor, tavasszal „magasabb fokozatra kapcsolták a tesztelést”. A munkát segíti és támogatja észrevételivel az ELTE Etológia tanszéke is és kutyás civil szervezetek is, például a Noé állatotthon.

A Tükör Iskolákban országszerte tesztelt vizsga nem a kutya képzettségét méri, hanem a kézben tarthatóságát. Vannak olyan gazdák, akiknek ezt nem kell tanulniuk, hanem ösztönösen megy nekik. Korom azt mondja: ő sok olyan kutyatartót ismer, akik különösebb iskolai felkészítés nélkül le tudnák tenni a vizsgát, de azért nem ez a jellemző. Szerinte a gazdák önképe sokszor nem teljesen valósághű, sok gazda azt hiszi, hogy jól tudja a kutyáját irányítani, de közben nincs felkészülve olyan helyzetekre, amelyeket az élet váratlanul eléje tárhat.

A tesztelés most már olyan fázisban jár, hogy hamarosan bemutatják a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, mire jutottak, hogyan is festene egy ilyen vizsga. Két szerkesztőségi kutya-gazda párossal mi már október elején kipróbáltuk az akkor még mindig nem teljesen végleges vizsgát. Miklósi Gábor és Csini, a frizbiző kutya csak egy hajszál híján nem ment át a vizsgán. Az én családomban élő szófogadtlan bichon havanesének, Kutyinak se velem, se az első számú gazdájával eleve nem volt sok reménye arra, hogy átmenjen. Meg is buktunk.

A vizsga arról szól, mi történik különféle, tipikus vagy extrémebb, a városi kutyával előforduló szituációkban. Felmérik, a gazda képes-e irányítani a kutyát az ingerek közepette. Az ingerek vagy a zsákmányszerző, vagy a védőösztönt célozzák meg, magyarázta Illés Anita, segítőkutya-kiképző, vizsgáztató, aki a bírói feladatokat látta el a tesztvizsgán.

A vizsgázó párosoknak többek között ezeket az akadályokat kellett (volna) venniük: buszmegállóban nyüzsgő tömeg, ahol annyira közel jönnek, hogy kis híján rálépnek a kutyára; óbégató focidrukkerek feltűnése, váratlanul kicsapódó fekete esernyő, kismotort húzó gyerek, elguruló labda, fogócskázó, visongó emberek, a kutya láttán az elragadtatástól fejhangon gügyögő, nyúlkáló ember, bicegő ember, babakocsi, dülöngélő, a gazdát inzultáló kapucnis részeg, piknikező, falatozó társaság, földre ejtett kiflivég, fenyegető másik kutya. Eközben pedig a kutyás etikett betartását is figyelték a biztosok: aki nem szedi össze a kutyapiszkot, megbukik.

A vizsga a végső formájáig még valószínűleg egyszerűsödni, rövidülni fog. A lényeg, hogy ne ismétlődjenek a kihívások, de minden kiderüljön, aminek ki kell derülnie.

Nem az a cél, hogy a kutya közömbös legyen az ingerekkel szemben. Nem az a baj, ha a vizsgázó kutya megrémül az esernyőtől, hanem az, ha a gazdája ilyenkor nem képes megnyugtatni.

A kis szürke kutyán is jól látszott olykor a rémület, gazdájával mégis gyakorlatilag hibapont nélkül, tökéletes teljesítménnyel menetelt végig a vizsgán. Négy kutya tesztvizsgáját néztük végig, egyedül ő volt az, akinek sikerült.

Dobi, a rottweiler a vizsgáztatók szerint "nagyon nehéz" kutya, nagyon erős a védőösztöne. A gazdája nagyon tudatosan, nagyon profin irányította, de amikor Dobi úgy érezte, hogy a gazdáját fenyegeti a gyanús figura, kiderült: mindenki számára jobb, ha Dobi egyelőre pórázon marad.

Csininek a zsákmányszerző ösztönt beindító ingerek jelentik a kihívást. Kutyi alapvetően közömbös volt ugyan a legtöbb ingerrel, csak éppen szinte egyáltalán nem hallgat a gazdáira.

Amint lekerül a póráz, azt csinálja, amihez kedve van, egyszerűen még visszahívni sem lehet.

Egyelőre a vizsga szakmai részére koncentrálnak, a gyakorlati dolgok, a megvalósítás részletei még nincsenek kidolgozva. Korom szerint kifejezetten céljuk, hogy a vizsgát ne a Tükör Iskolák működtessék, nem akarják azt a saját hálózatukhoz kötni, a vizsga kidolgozását társadalmi célú tevékenységnek fogják fel.

(Forrás: index.hu - Janecskó Kata, képek: google)